Ezzel néz szembe Szerbia: bemutatjuk a színes forradalmakat

Megvezetett egyetemisták, a Soros-hálózat és az EU, mindent bevetnek a globalisták a szerb elnök ellen.

Megvezetett egyetemisták, a Soros-hálózat és az EU, mindent bevetnek a globalisták a szerb elnök ellen.
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy Párizs továbbra is fontosnak tartja Szerbia „demokratikus és európai útját”.
Az új szerb kormánynak április 18-ig kell megalakulnia.
Aleksandar Vucic szerint Szerbia és Magyarország között is létrejöhetne egy katonai szövetség, amennyiben azt a két ország parlamentje megszavazza.
Szerbiában eddig nem jelent meg a ragadós száj- és körömfájás.
Bemutatta a nagy terv részleteit Szijjártó Péter.
A miniszter közölte, hogy a kedden aláírt dokumentum értelmében „a 2025-ös évben összesen 79 közös programot hajtunk végre”.
A külpolitikai függetlenség sorsa a tét.
A horvát lap szerint Vojislav Seselj még Szlovéniának is adna horvát területeket.
„Hamarosan fontos és nagy dolgokat írunk alá” – fogalmazott a szerb elnök.
Horvátország, Albánia és Koszovó katonai szövetsége nem tűnik barátságos lépésnek Szerbia számára.
Fokozódik a helyzet Szerbiában, ahol már november óta tartanak az ellenzéki tüntetések.
Csak Milorad Dodik kavar Bosznia-Hercegovinában, vagy a világrend is recseg? Kohán Mátyás írása.
Alekszandar Vucsics szerint „szégyenletesek azok az állítások, hogy a rendőrség hangágyút használt volna”.
Vérfagyasztó jelenetek a szerb fővárosban – egy sofőr a tüntetők közé hajtott autójával.
Szombaton pedig tömegtüntetés lesz Belgrádban.
Egybegyűlt a Nyugat-Balkán politikusainak színe-java a Magyar Külügyi Intézet Budapest Balkans Forumán.
Szijjártó Péter felszólította Brüsszelt és a „kétszínű politikát végrehajtó tagállamokat”.
Visszavonták a szavazatukat.